A félelem az egyik legalapvetőbb érzelem, amely nem csak az embert, hanem az állatokat is jellemzi, de amíg az állatvilágban ez ösztönszerű, addig az embernél jórészt kulturálisan kódolt, hogy mikor mitől fél. A félelem ugyanakkor nemcsak az élet alapvető megnyilvánulásainak egyike – a félelem és félelemkeltés megjelenik az egyén életében, továbbá a társadalmi és politikai élet összefüggéseiben, az élménytársadalom igényeinek kielégítésében, illetve a médianyilvánosság különböző szintjein. Ez az alapja annak, hogy a félelmet ugyan magunkban érezzük, és produkálunk hozzá fiziológiai tüneteket, de a félelem általában egy hosszú közösségi interakció folyamatának során alakul ki. Nem csak a félelem tárgyának tekintetében, hanem intenzitásában és megélésének formájában is. Az emberi kultúra egyik legsajátosabb vonása, hogy különböző társadalmi és kulturális mechanizmusokat alakított ki a félelem megfékezésére. A félelemben ilyen módon összekapcsolódnak a biológiai és kulturális komponensek: pl. az érzelem öntudatlan hatalma és az a kulturálisan kialakított és rögzített képesség, hogy ezeket ellenőrizhetővé és kommunikálhatóvá tegyük. A félelem tehát ambivalens jelenség: motiválhat vagy megbéníthat, elvezethet az együttérzéshez vagy éppen a szolidaritás megtagadásához, szövetségeket teremthet vagy éppen stigmatizálhat. A félelem átélése által az ember rádöbben egzisztenciájának kiszolgáltatottságára, végességére.

A félelem alapvetően testi tüneteket produkáló érzelem. Az ember szinte megbénul, végtagjai nem engedelmeskednek, fokozódik a szívverése és elsápad. A félelem ennyiben a biokémia, az orvostudomány és a pszichológia tárgya, amelyek a félelem érzését jellemző agyi folyamatokkal kötik össze, központját pedig az agy legősibb részében, a limbikus rendszerben lokalizálják, amely képes arra, hogy bizonyos ösztönszerű cselekvéseket gátoljon, vagy legalábbis ellenőrizzen. Ahhoz képest, hogy a félelem az egyik legősibb érzés, figyelemreméltó, hogy a történelemben hosszú és szívós hallgatás övezte. Jean Delumeau ezt azzal magyarázza, hogy a nyugati kultúrában a félelem összemosódott a gyávasággal, és a bátorság ellentéteként elfogadhatatlan volt az erénykatalógusok és viselkedést előíró normák számára, amelyek persze ennek megfelelően képmutatók voltak, és úgy állították be, mintha az, amiről nem beszélnek, az nem is létezne. A veszélyek tudatosulását egyszerűen a heroizmus és az önfeláldozás látszata mögé rejtették. A középkor műveiben a nemesek egyéni bátorságát állították szembe a szegények kollektív félelmeivel, sőt sokáig úgy vélték, hogy a világban az az igazi szuverén, aki félelmet képes kelteni, és nem is méltó egyéniségének megélésére az, aki fél.

Legkésőbb a felvilágosodás és a tudományos forradalom óta a modernitás önértelmezéséhez szorosan hozzátartozott az az elképzelés, hogy a világ racionalizálása bizonyosságokat generál, amelyek az emberi életnek stabilitást kölcsönöznek. Ez a törekvés azonban csak még inkább hangsúlyozza az emberi lét alapvető esetlegességét, aminek következtében, mára mindentől, amit nem vagyunk képesek uralni, attól félünk. Ez a félelmek megsokszorozódásához vezetett, és az ember minden tekintetben nagyobb biztonságban él, mint bármikor korábban, a félelmek nem tűntek el, hanem megjelentek azok a személyek és intézmények, akik ezzel visszaélnek, illetve ebből saját maguk számára előnyöket kovácsolnak. Ilyen értelemben határterületet képez korábbi rendezvényeink témáival: jelzi a félelem és az erőszak, a félelem és a szégyen, a félelem és az áldozatiság tapasztalatainak összefüggéseit. A Debreceni Egyetem Kulturális Archeológia Kutatócsoportja e soron következő konferenciája által most a félelem reprezentációinak lehetséges értelmezési lehetőségeit keresi a vallástudomány és teológia, a filozófia és irodalomtudomány, a szociológia és a politikatudomány, a jog és a művészi ábrázolások összefüggéseiben.

 

Rendezvényünkre 2019. április 26-án, pénteken 9,30 és 17,30 óra között kerül sor a Debreceni Református Kollégium Kistanácstermében, a DRHE Doktori Iskolájával és Szociáletikai Kutatóintézetével közös szervezésben.

 

a Kulturális Archeológia Kutatócsoport tagjai

(http://kultarch.unideb.hu/a-kutatocsoportrol/)

Letölthető anyagok:

plakát részletes programmal

absztraktok

Vétkezhet-e az egyház mint egyház? Hogyan érinti a tagok bűne, mulasztása vagy felelőtlensége a hívők közösségét, annak intézményes és szervezeti formáját?

„Vétkeztünk…”. Egyház a történelmi és társadalmi bűnösszefüggések rendszerében,

A könyv segítséget kíván nyújtani az önálló és felelős erkölcsi véleményformálás kialakításában, valamint betekintést enged az etika, illetve a szociáletika főbb területeinek dilemmáiba, válasz- és útkereséseibe, megoldási kísérleteibe.

A protestáns etika kézikönyve

Életvégi döntések keresztyén etikai megközelítése. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem két oktatója által szerkesztett kötet az eutanázia kérdéskörét járja körül.

Ideje van az életnek, és ideje van a meghalásnak

„a diakónia irányítási problémáit úgy kell tekinteni, mint amelyek tipikusan menedzselési jellegűek, és ezért azokat a korszerű menedzselési gyakorlat eszközeivel kell megoldani”

Diakónia mint keresztyén vállalkozás