Fazakas Sándor (szerk.):  A protestáns etika kézikönyve, Budapest, Kálvin Kiadó − Luther Kiadó, 2017, pp. 460, ISBN: 978-963-558-381-2 (Kálvin Kiadó), ISBN 978-963-380-107-9 (Luther Kiadó)

Tartalomjegyzék

Részlet a kötet előszavából

A reformáció az élet valamennyi területén változást hozott. Az utóbbi évtizedek gyors társadalmi fejlődése, valamint a technikai civilizáció vívmányai folyamatos átalakulást eredményeznek világunkban. Ezért a reformáció örökségéhez való méltó viszonyulás – bármennyire jogos és nélkülözhetetlen az emlékezés és a történeti visszatekintés – nem nélkülözheti annak a kérdésnek a tisztázását, hogy az isteni kijelentés reformátori tanítás szerint felismert igazsága, a hit és az élet összhangja, illetve a szabadság megélése hogyan érvényesülhet itt és most, korunk erkölcsi döntéseket igénylő kihívásainak összefüggéseiben.

Napjainkban felértékelődött az etikai tájékozódás iránti igény. Ezt a törekvést az értékek és morális megoldási lehetőségek iránti érdeklődés sokfélesége jellemzi. Elkerülhetetlen tehát, hogy a protestáns keresztyénség, közelebbről pedig a reformátori teológiai valóságértelmezése újra megszólaljon ebben a folyamatban, méghozzá a reformáció 500. jubileumi évében. Ily módon az erkölcsi döntések és az etikai reflexiók teszik igazán relevánssá a hit és az értelem összetartozását a világ valóságának és a társadalmi élet realitásainak horizontján.

Ez a könyv egyrészt módszertani segítséget kíván nyújtani az önálló és felelős erkölcsi véleményformálás kialakításában, valamint betekintést enged az etika, illetve a szociáletika főbb területeinek, így – egyebek mellett − a kommunikáció, a környezet és a technika, a házasság és a család, a gazdaság, valamint a közélet etikai dilemmáiba, válasz- és útkereséseibe, megoldási kísérleteibe. A könyv kiadását a Reformáció Emlékbizottság támogatta. (Azonosítószám: REB-16-E-0019.)

 

Betekintés a könyvbe a Kálvin Kiadó oldalán

Luther Kiadó

 

 

Vétkezhet-e az egyház mint egyház? Hogyan érinti a tagok bűne, mulasztása vagy felelőtlensége a hívők közösségét, annak intézményes és szervezeti formáját?

„Vétkeztünk…”. Egyház a történelmi és társadalmi bűnösszefüggések rendszerében,

A könyv segítséget kíván nyújtani az önálló és felelős erkölcsi véleményformálás kialakításában, valamint betekintést enged az etika, illetve a szociáletika főbb területeinek dilemmáiba, válasz- és útkereséseibe, megoldási kísérleteibe.

A protestáns etika kézikönyve

Életvégi döntések keresztyén etikai megközelítése. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem két oktatója által szerkesztett kötet az eutanázia kérdéskörét járja körül.

Ideje van az életnek, és ideje van a meghalásnak

A XXI. század első évtizedeiben olyan politikai és társadalmi átalakulásnak vagyunk tanúi világviszonylatban, amelyben a vallás, illetve a vallások jelenléte megkerülhetetlen. Ugyanakkor a vallás e folyamatokban betöltött szerepének és jelentőségének értelmezése vitatott.

Vallás és politika