A lelkiismeret kultúrája és Európa jövője

Gondolatok a magyar EU-elnökség programja elé…

Előadás a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Közgyűlésén, 2010. december 6.

„A magyar EU-s elnökség politikai napirendjét az emberi tényező köré kívánja építeni”  – olvasható a külügyminisztérium honlapján a magyar EU-s elnökség prioritásait meghatározó előzetes dokumentumban. S bár a végleges program 2010 decemberében kerül elfogadásra, az előző elnökség eredményeinek kiértékelését követően, az előzetes elkötelezettség iránya egyszerre töltheti el megelégedéssel és aggodalommal a MEÖT tagegyházait.   Megelégedéssel azért, mert aki az Európai Unió kialakulásának történetét figyelte és az Unió bővítésének következményeit reálisan szemlélte, tudja: a gazdasági érdek sokszor megelőzte az emberi tényezőt, valójában az érétkek uniója mindeddig nem sikerült. Ezért az emberi tényezőre, az ember szükségleteire és boldogulására való figyelés valóban helyénvaló. Ugyanakkor az aggodalom és az intő kritika sem elhamarkodott vagy felesleges: kérdés, nem túl nagy elvárásokra jogosít fel ez az ígéret? Nem vitatva az elért eredmények értékét és a jó szándékú elkötelezettséget, a folyamat már eddig is nagyon sok emberi csalódást, meghasonlást, sok esetben tragédiát okozott, mert a gazdasági érdek nem egyszer félrevezető ideológiai-mitikus köntösbe öltöztetve került érvényesítésre. Nem véletlen, hogy a MRE Zsinatának nyilatkozata az Unióba való belépés előestéjén így fogalmaz: „könyörögjünk együtt a józanság Lelkéért, hogy örömünk legyen és ne hamis illúziónk!” A többi egyház is hasonló módon gondolkodik és osztja véleményünket!
A megosztott kontinens egységesülésének reménye tájainkon éppen 20 évvel ezelőtt csillant fel! Még van emlékünk a hidegháború által megosztott, vasfüggöny és betonfalak által elválasztott két világ szembenállásának idejéről… Viszont józanul kell megállapítanunk: azóta új típusú válaszfalak húzódnak Európában, méghozzá 3 vonatkozásban:

1. Új falak emelkedtek gazdasági értelemben tehetős és a szegénység szélére sodródott vagy teljesen elszegényedett emberek, népcsoportok, nemzetek közé;
2. Felerősödtek a kulturális, etnikai, nemzeti identitásokat elválasztó/megosztó válaszvonalak;
3. Szakadék tátong generációs értelemben is, azok között akik egyrészt jól/rosszul-áldozatot vállalva vagy kompromisszumokat kötve végigküzdötték a ’89 előtti időszak évtizedeit, másrészt akik a később születés kegyelmében részesültek; akik  a múlt működtetői vagy áldozatai voltak; a „spongyát rá ne beszéljünk róla” hívei és a tisztán látni akarók tábora között;

E három új válaszfal, „ezüstfüggöny”, lelki szakadék – nevezzük bárhogy – nem magyar sajátosság, jellemző Kelet-Közép Európa valamennyi társadalmára.
Értelemszerűen vetődik fel a kérdés: mit nyújthat  és mit adhat a magyar keresztyénség, a magyarországi keresztyén/keresztény egyházak az európai unió fejlődéséhez? Mivel járulhatunk hozzá a magyar elnökség sikeréhez? Van olyan speciális téma, eszme, gondolat vagy megnyilvánulás, amelyet az egyházak és csak az egyházak adhatnak? Igen, van! De előbb néhány megállapítást itt le kell szögezni!

1. Nem most kezdjük…
2. Hosszú távon gondolkodunk!

1. Ha a keresztyénség és a világ, a hit és a közösség kapcsolatát vizsgáljuk az európai népeinek történelmében, feltűnő, hogy azok az értékek és magatartásformák kerülnek tematizálásra, amelyek ma is elvárásként fogalmazódnak meg az egyházakkal szemben! A 15-16. század legnagyszerűbb képzőművészeti alkotásai úgy ábrázolják az utolsó ítéletet, a megváltást és kárhozatot, az evangélium és a törvény összefüggéseit, hogy a tablóképeken a bűn konkretizálása mellett vagy ezekkel szemben megjelennek az erények: az éhezők és szomjazók táplálása, a hajléktalanok és jövevények befogadása, a mezítelenek felöltöztetése, a betegek ápolása, a foglyok meglátogatása, a gyászolók vigasztalása. Ilyen ábrázolásokat Európa neves múzeumaiban, templomaiban bőséggel találunk (pl. L. Cranach) – e szolgálatokat az egyházak az egykori és mai Európában, akkor is és azóta is végezték és végzik! Ugyanakkor az egyházak a kialakult krízishelyzetekben a szociális és kulturális kérdések megoldását mindig strukturális szinten kezelték: kórházak és árvaházak, iskolák és egyetemek alapítása, fenntartása, működtetése által. Ez az egyház önértelmezésében és rendjében is változást hozott, pl. a diakonátus kiépítése, a tanító-rendek szolgálatba állítása, a gazdasági-gazdálkodási tevékenységének kifejlesztése által.  Az első hozzájárulás a múltban Európa arculatának kialakításához szociális és kulturális jellegű volt. A második a szekularizációs folyamat, amelynek szintén keresztyén gyökerei vannak: a teremtéshiten alapuló lelki-szellemi magatartás, a világ mitológiátlanítása a természettudományok fejlődéséhez adott hatalmas lökést. A politika és a jogrend deszakralizálása pedig az emberi jogok fejlődését készítette elő, amelyre a reformáció még ráerősített: az a hitbeli meggyőződés, hogy az Isten és ember személyes kapcsolata felett senki nem rendelkezik és azt senki nem korlátozhatja, a vallás- és lelkiismereti szabadság érvényesítésének egyengette az útját! Persze nem hallgathatjuk el a vallásháborúk, boszorkány- és eretneküldözések, vallás nevében kialakított és fenntartott igazságtalan hatalmi struktúrák árnyoldalait sem. Egyes elemzések szerint az Európa-fogalom mint kulturális identifikációs eszme, a „keresztyén nyugatot” vagy a corpus Christianum-ot kívánja felváltani . Ez a rövid előadás nem teszi lehetővé, de nem is feladata, hogy az Európa-fogalom valamennyi értelmezését, történelmi aspektusát bemutassa, feltárja (ennek megvan a maga irodalma ). A lényeg viszont az, hogy miközben tudatában vagyunk (és tudatában is kell lennünk) e gazdag múltbeli örökségnek, az Európai Unió fejlődésének tovább folyamatához a keresztyén teológia és egyház nem azzal járulhat hozzá, hogy meddő vitába kezdünk a múlt értelmezése kapcsán. Nem sokra megyünk azzal, ha polemikus lendülettel bizonygatjuk, hogy Európa lelki-szellemi fundamentumát márpedig a keresztyénség adja meg, vagy hogy a kereszténység  és a felvilágosodás-humanizmus szembeállítása téves… Az valóban nem vitatható, hogy az európai kultúra három alappillére: Jeruzsálem, Athén és Róma. Másként fogalmazva: a keresztyénség Európában olyan teológiával tudott hatást elérni, amely a görög filozófiával való kapcsolatának köszönhetően képes volt racionálisan érvelni és ismereteit szisztematikusan rendszerezni, majd a római jogrend segítségével intézményes formát ölteni! És akkor az iszlám kultúráról és jelenlétről nem is szóltunk. Tehát nem a múlt feletti vita, hanem a jelenre figyelő és jövő-orientált eszmélkedés és cselekvés az, amely a keresztyénséget a modern Európában megkerülhetetlenné teszi.
2. Hosszú távon gondolkodunk! A rendszerváltás hajnalán, 1992-ben éppen itt Budapesten fogalmazta meg Eberhard Jüngel, a neves protestáns teológus, hogy Európának a jövőben olyan személyekre és egyénekre van szüksége, akik lelkiismeretük alapján döntenek és cselekszenek! A keresztyén egyház, közelebbről a reformátori hit jelentős szerepet kap az individuum formálásában  – mégpedig a lelkiismereti beállítottság kialakításában. Igen, mert Európának szüksége van ilyen egyénekre, akik a kialakuló, egységre törekvő, határokat meghaladó „kultúr- és életteret” nem csak igazgatják, hanem a felelősséget is felvállalják! Az új Európának az a veszélye – mondja Jüngel ’92-ben, s félelme valóban beigazolódott – hogy olyan új politikai és gazdasági struktúrák kerülnek kialakításra, amelyek a személyes felelősséget nem ismerik vagy nem viselik el.  Ezzel szemben ki kell alakítani a lelkiismeret kultúráját, amelyre az egyház hivatott, s erre − rajta kívül − egyetlen szervezet vagy intézet sem képes. Viszont ennek a kialakulása és utánpótlása – legyen szó lelkiismeretes személyekről vagy a lelkiismeret kultúrájáról − hosszú, fáradságos, neveléssel, oktatással, értékközpontú és vallásos szocializációval összefüggő folyamat, amelyhez időre van szükség.

A fenti megállapítások már önmagukban felvillantották azt, amit a keresztyén egyház és teológia adni tud és adni képes az egységesülés folyamatához. Nem kívánom résztelezni egyházaink szociális szolgálatok (szeretetszolgálat, diakónia) terén elért teljesítményét és tapasztalatait, az oktatás és a kultúra terén – ha kellett áldozatok árán is vállalt eredményeit, az elesettek és peremre szorultak szociális integrációja terén kifejtett erőfeszítéseit. Mindezek szintjén továbbra is partnerei kívánunk lenni a mindenkori államnak, a közjó munkálása érdekében – folytatni kell a társadalmi megbékélés és kiengesztelődés szolgálatát saját köreinkben, nemzedékek és etnikumok között egyaránt. De a keresztyén teológia néhány olyan közös örökségét kívánom felvillantani, amelyek nem feltétlenül konfesszionális színezetűek, hanem közösen vállalhatók az ökumené tagegyházaiban, ugyanakkor alapját képezik annak magatartásnak, amellyel egyházaink az Európa-kérdéshez viszonyulhatnak a jövendőbe is.

1. Az európai teológia egyik alapvető felismerése, hogy a politikai hatalom mindig a szabadság rendje kell, hogy legyen és nem az igazság rendje.  Pál apostol, (Szent)Ágoston egyházatya, Luther és Kálvin, VII. Gergely pápa és a clunyi reform jelezik az „imperium” és a „sacerdotium”, a világi hatalom és a lelki hatalom közötti különbséget, az egyház és a politika egymással össze nem keverhető feladatköreit.   Ezt a különbségtételt más kultúra nem ismeri: sem az iszlám, sem a zsidóság, sem a buddhizmus. Sőt napjainkban éppen a fundamentalista vallásos magatartás követeli újból a vallás és politika összefonódását. A keresztyén hit viszont felhívja a figyelmet a kettő közötti különbségre! A mindenkori államnak a szabadság kereteit és feltételeit kell, hogy biztosítsa a polgárai számára, minden eszközzel, de nem tarthat igényt polgárainak lelki-világnézeti beállítottságára.  Miért fontos ez? Azért, mert ha a politikai hatalom vagy bármely más rend, pl. gazdasági rendszer vagy a sokat emlegetett piac, abszolút igényekkel lép fel és úgy hivatkoznak rá mint láthatatlan és mindnet meghatározó tényezőre, ott az ember szabadsága kerül veszélybe. Ilyen ideológiákban és totális igényekben volt már részünk, nem kérünk újból belőle…     Az igazság rendjét egyedül az Evangéliumban kívánjuk elfogadni és elismerni, amelyről valljuk, hogy szabadságot ad és ezzel az igazsággal és szabadsággal lehet minden olyan hazugsággal szemben megállni, amely az egyéni és a kollektív, a vallásos és a profán, a nemzeti és  a kulturális, a politikai és a gazdasági életet köreit fertőzi és csak az egyéni ill. csoportérdekeknek kíván teret készíteni. Tehát az egységesülő Európában az egyházak partnerek kívánnak lenni minden olyan programban és projektben, amely valóban több szabadságot, biztonságot, egyenlő esélyeket kíván biztosítani az embereknek, családoknak, közösségeknek – de nem tudjuk elfogadni a programok és jelszavak ideológizálódását, mert a lelkiismeret szabadsága nem eladó! (Sajnos korunk politikai kultúrája sokszor a személyes lelkiismeret fölé helyezi a pártfegyelmet, frakciófegyelmet vagy pártérdekeket).   Viszont a lelkiismeretes és felelősséggel élni képes polgárok nevelését, képzését továbbra is örömmel vállaljuk.
2. Az európai keresztyénség és teológia reálisan szemléli az embert és az emberi közösséget! Látjuk azt, hogy az ember esendő. Nem kívánom itt a teológia bűnről való értelmezését és ennek teológiatörténeti vitáit bemutatni. Annyi viszont leszögezhető: az ember a bűn hatalmából saját erejéből szabadulni nem képes, rá van utalva a kegyelemre, s ez a tény etikai és politikai tekintetben sem maradhat következmények nélkül. James Medison(1751−1836), az amerikai „alkotmány atyja” mondta egykor: „ha az emberek olyanok lennének, mint az angyalok, nem volna szükség kormányzásra” . Tehát az ember esendősége, megkísérthetősége szükségessé teszi a hatalom kontrollját, a hatalmi ágak megosztását, a nyilvános viták és konszenzus keresését, egyszóval a több demokráciát. Ez egybecseng azzal, amit az EU-elnökség prioritásai között olvasunk: erősebb Európára van szükség ahhoz, hogy az emberi tényező ne szenvedjen csorbát, hogy a politika kohéziós politika legyen, és tartalmi vita folyjon az ágazati politika célkitűzései tekintetében. Ezt a politikai etika nyelvén így fogalmazzuk meg: az ember igazság iránti érzéke teszi lehetségessé a demokráciát, de az igazságtalanságra való hajlandósága teszi szükségessé azt (R. Niebuhr)! Mindeközben nem tagadhatjuk meg a szolidaritás és irgalmasság gyakorlását azok felé, akik mások bűne miatt vagy a maguk gyengesége, esélytelensége következtében nem képesek saját sorsukat jobbra fordítani. A bűnös ember és az Isten irgalma közötti összefüggés (ill. ennek az irgalomnak kötelező továbbadása) mint a keresztyén antropológia sajátossága, újból olyan tartalmi kritérium, amellyel a hazai keresztyénség segítheti, inspirálhatja a kormányzati szervek felelős szolgálatát.
3. A keresztyén teológia: jövő-orientált. Mai témánk összefüggésében így foglalhatjuk össze az eddigieket: Európának jövője van! Igen, a keresztyén egyházat az a reménység és az a bizonyosság élteti, hogy a világ történelme nem az ismeretlenségbe, hanem jól meghatározott cél felé halad. A Biblia időszemlélete szerint a régi világ az új felé tart! Gyakran ér minket az a vád, hogy túl sokat foglalkozunk a múlttal és keveset a jövővel. Igen, a múlt szemlélésénél is le lehet ragadni – de éppen azért van szükség a múlt tudományos igényű ismeretére, a múlt feldolgozására, az emlékezés kultúrájának kialakítására, hogy a múlt hibái és bűnei újból nem fordulhassanak elő, s hogy a jelenben és a jövendőben legalább elkerülhető legyen az, ami emberileg elkerülhető, emberileg biztosítható. Egy igazságosabb és „humanizált Európa” – Jürgen Moltmann szavaival élve – „a keresztyén reménység történelmi formája.”  A keresztyén reménység és a teológiai eszkatológia ugyanis nem tétlen szemlélődésre hív, hanem aktív cselekvésre; éppen a jövő reménysége nem engedi, hogy belenyugodjunk a jelen világ igazságtalanságaiba. Ez a jövő-orientáltság ad célt és értelmet erőfeszítéseinknek is, hogy életkörülményeinket és környezetünket szebbé, emberléptékűvé, igazságosabbá alakítsuk a jövendő nemzedéke számára, akikért szintén felelősséggel tartozunk. Az Európa-szkepticizmust és közönyt éppen a keresztyén egyházak reménysége rázhatja fel: nem hiábavaló az, amit ma teszünk, mert a holnap jobb lehet!

A legtöbb és a legjobb, amit a keresztyén hit és a keresztyén egyházak Európáért tehetnek nem más, mint a kontinens lelkének és a társadalom lelkiismeretének felszítása a reménység által, amely az Evangélium igazágából él. Ilyen alapon a magyar kormányzat valóban számíthat a MEÖT tagegyházaira – az egyházak pedig reális emberlátásukkal, józan világszemléletükkel és a különböző politikai-gazdasági intézmények iránti kritikus szolidaritásvállalásukkal valóban partnerek lehetnek egy humánusabb Európa megteremtése érdekében.

Prof. Dr. Fazakas Sándor
A MEÖT Szociáletikai Bizottságának elnöke

¹A magyar EU-elnökség prioritásai. Lásd: http://www.mfa.gov.hu/kum/hu/bal/eu/2011_eu_elnokseg/ (2011.12.05.) 
²A Zsinat Nyilatkozata az Európai Unióba való belépéskor, 2004. május 6. In: A Magyarországi Református Egyház éves jelentése, Budapest 2004, 22. http://www.reformatus.hu/adattar/eves_jelentes_2004.pdf (2010.12.03.)
³ Az Európai Unió kapcsán számba vehető teológiai és szociáletikai témákat lásd korábbi tanulmányaimban: Az Európai integrációt segítő teológia témái. In: Theologiai Szemle 47 (2004/3), 165−171. = Confessio 28 (2004/2), 41−51. – Wirklichkeit wahrnehmen. Die ungarische Kirchen vor neuen Herausforderungen / Discerning Reality.
The Hungarian Churches face New Challenges, in: M. Friedrich  H.J. Luibl  Chr. Ruth-Müller(Hg./Eds), Theologie für Europa. Perspektiven evangelischer Kirchen/Theology for Europe. Perspectives of Protestant Churches, Frankfurt a. M.: Otto Lembeck Verlag, 2006, 177190/191203.
⁴PETER GROSSHANS: Das Evangelium schmackhaft machen. Die deutschsprachigen evangelischen Kirchen und ihr Beitrag zur Einheit und Freiheit Europas, in: Theologie für Europa, i.m. (268−279), 275.
⁵Lásd: GOTTFRIED SEEBAß: Art. Europa, in: RGG4, Bd 2, 1661-1673. – WOLFGANG SCHWEITZER: Art. Europa, in: TRE 10, 528-537. -  WALTER FÜRST – MARTIN HONECKER, M (Hrsg.): Christenheit – Europa 2000, Baden-Baden: Nomos Verlagsgesellschaft, 2001. −  I. U. DALFERT – H.J. LUIBL – H. WEDER, H.(Hrsg.): Europa verstehen. Zum europäischen Gestus der Universalität, Zürich: Pano Verlag, 1997.
⁶EBERHARD JÜNGEL: Das Evangelium und die evangelische Kirchen Europas, in: Ders.: Indikative der Gnade – Imperative der Freiheit. Theologische Erörterungen IV., Tübingen: Mohr&Siebeck, 2000, (279−295), 293.
⁷Uo.
⁸Lásd: Egyház és állam kapcsolata. A MEÖT Szociáletikai Bizottságának állásfoglalása, in: Theologiai Szemle 49 (2006/2), 107-110.
⁹ALEXANDER HAMILTON – JAMES MADISON – JOHN JAY: A föderalista. Értekezések az amerikai alkotmányról. Budapest: Európa Könyvkiadó, 1998, 381. − Vö.: EGEDY GERGELY: Az amerikai konzervativizmus gyökerei: "a föderalista" és John Adams, in: Magyar Szemle online, Új folyam XVII (2008/1−2), http://www.magyarszemle.hu/szamok/2008/1/Az_amerikai_konzervativizmus_gyokerei
¹⁰Jürgen Moltmann: Göttliches Geheimnis, in: Zeitzeichen 7 (2005/6), 20−22.

Megjelent: Theologiai Szemle 54 (2011/1), 44−46.

Nincs jogosultsága a komment közzétételére.