Magyar és német református teológiai tanárok 6. konzultációjára került sor 2022. november 3. és 6. között a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen, amely ez alkalommal a református teológia szemszögéből vizsgálta a tekintély és a tekintélyelvű struktúrák kialakulásának kérdését és problémáját („Autorität und autoritäre Strukturen. Reflexionen aus reformiert-theologischer Perspektive”). Mi a különbség a tekintély és a hatalom között? Miben állt a próféták autoritása? Milyen tekintéllyel viszonyult Jézus és Pál apostol a törvényhez és a hagyományhoz? Miért alakul ki egy társadalomban a tekintélyek utáni vágy és a tekintélyelvű struktúrákba vetett hamis bizalom? Mennyiben érinti ez a jelenség az egyház szervezeti életét, valamint az egyház szolgálatát, például az igehirdetés, a tanítás, a lelkigondozás, valamint az egyházkormányzás terén? És miben áll a tekintély lényege: csupán a tisztség státuszában vagy az azzal együtt járó szakmai tapasztalatok és kompetenciák, illetve a személyes hitelesség meglétében? Ilyen és hasonló kérdések kerültek az előadások és a diszkussziók fókuszába a konferencia során.
Jelen konzultáció folytatása annak a közös gondolkodásnak, amely 2003-ban indult útjára Emdenben (Németország) a református teológia közéleti relevanciájának feltárása érdekében, és amelyet a 2007-es debreceni, a 2012-es szintén emdeni, illetve a 2014-es berekfürdői, a 2018-as soesti, majd a mostani konzultáció követett. A konzultáció koordinátorai Georg Plasger (Siegen) és Fazakas Sándor (Debrecen) professzorok voltak.
Az előadások és az azt követő nagyon intenzív diszkussziók – az előző konzultációkhoz hasonlóan – több perspektívából járták körül az autoritás tematikáját. Az előadások elsősorban a teológiai tudományok felől közelítették meg a kérdést, kezdve a bibliai modellektől (a próféták autoritása; autoritás Pál apostolnál) a rendszeres teológiai (az ellenállás kérdése; a 20. és 21. századi hitvallások tekintélye) és ekkléziológiai (vágyakozás az autoritás után és az egyház társadalmi valósága; az autoritás ekkléziológiai olvasata) megközelítéseken át, kitekintve a politikai filozófia (Hannah Arendt) felismeréseire és Karl Barth ökumenikus levelezésére (többek között magyar református barátaival), egészen a gyakorlati teológiáig (holarchia és hierarchia; autoritás a lelkigondozói beszélgetésben).
A téma többoldalú megközelítése egyértelművé tette, hogy a tekintély és a tekintélyelvű struktúrák kérdését nem lehet csupán politikai síkon értelmezni, hanem meg lehet, és szükséges is meglátni az értelmezési szempontokat, amelyek egyrészt megkülönböztetik a tekintély fogalmát a hatalomgyakorlástól, relativizálják a túlzott tekintélyelvűséget, másrészt viszont rámutatnak a hiteles autoritás pozitív szerepére egy adott közösségi struktúra számára (családban, egyházban, a politikai és társadalmi közösségekben, szociális kapcsolatokban). Ha mindennek a társadalmi vetületét vesszük figyelembe, akkor maga a teológia lehet segítségül abban, hogy megtaláljuk az autoritás helyét és szerepét közösségi életünkben, s elkerüljük a túlzott és abszolutizált tekintélyelvűség kísértését. Miközben a keresztyén teológia számára adott a Szentírás tekintélye (autortiása), aközben mindig izgalmas kérdés marad, hogy mit jelent vagy éppen mit nem jelent az egyház tekintélye, vagy ez a tekintély hogyan realizálódik az egyházi megszólalásokban, nyilatkozatokban, hitvallásokban. Ennélfogva nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az egyház autoritása egy „származtatott” autoritás, amely a Szentírás „norma normans” (legfőbb norma) értelmezésén nyugszik. Ugyanez a származtatott tekintély igaz a 20. és 21. századi hitvallásokra is, amelyek javarészt társadalometikai kérdésekben is igyekeznek eligazítást adni, azonban autoritásuk mindig relatív marad.
Nyilvánvaló viszont az is, hogy az autoritásnak megvan a maga határa, illetve ebből következően az autoriter struktúrákra nem lehet kritikátlanul tekinteni. A teológia ebben az esetben a társtudományok (pl. szociológia, politológia, filozófia stb.) segítségével kritikai korrekciós funkciót tölthet be, amennyiben ez a szélesebb közösség javát szolgálja. Gyakorlatilag ennek a felismerésnek a mentén mélyítették el a reformátorok az ellenállás gondolatát, kapott új teológiai hangsúlyokat a hatalommal való szembenállás kérdése a huszadik századi totalitárius rendszerekben.
A konferencia előadói Fazakas Sándor és Balogh László Levente (Debrecen), Georg Plasger (Siegen), Michael Beintker (Münster), Matthias Freudenberg (Saarbrücken), Marco Hofheinz (Hannover), Karasszon István és Németh Dávid (Budapest), Kiss Jenő (Kolozsvár) voltak. Továbbá több oktató és doktorandusz is részt vett a Siegeni és a Münsteri Egyetem teológiai fakultásairól, a Saarbrückeni Egyetemi Gyülekezetből, valamint a Debreceni Református Hittudományi Egyetemről, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetből és a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Karáról.
A konferenciát Balog Zoltán püspökkel, a Zsinat lelkészi elnökével való kötetlen, a témát felvezető beszélgetés nyitotta meg, és egy közös német nyelvű istentisztelettel ért véget a DRHE kápolnájában, Sabine Joy Ihben-Bahl (Münster) igehirdetésével.
Reménység és tervek szerint a közös gondolkodás tovább folytatódik, az elhangzott előadások és reflexiók belátható időn belül tanulmánykötet formájában is napvilágot látnak, várhatóan a Neukirchener Verlag kiadónál, ezzel is elérve az érdeklődők tágabb körét.
A jelenlegi konzultációt – többek között – a Rajnai Protestáns Egyház (Evangelische Kirche im Rheinland), a Magyarországi Református Egyház elnöksége, valamint a Tiszántúli Református Egyházkerület támogatta.
(Kovács Krisztián)
