Megjelent az interdiszciplináris érzelemkutatás legújabb kötete

A könyörület, a szánalom és a sajnálat, mint az együttérzés formái, olyan alapvető emberi érzelmek, amelyek kapcsolatot teremtenek a szenvedések okozói, a szem- és a fültanúk, illetve a szenvedők között. Ezek az érzések ugyan nem számolják fel a közöttük lévő távolságot, érzelmileg mégis összekötik őket, még akkor is, ha nincs közöttük közvetlen kapcsolat és az együttérzés címzettjei erről mit sem tudnak. Annak ellenére, hogy ezek az érzelmek nehezen megkülönböztethetők egymástól, mégis fontos különbségeket mutatnak fel, mert jellemző módon eltérő konfliktushelyzetekből fakadnak és másképpen nyilvánulnak meg a következményeik.
A könyörület, illetve az irgalom már az antik filozófiában, illetve antropológiában azt az elementáris érzést jelölte, amellyel az ember odafordul embertársa felé és megindul nyomorúsága láttán. A Biblia világában a könyörület, illetve az irgalom Isten, valamint Jézus Krisztus tulajdonsága, amellyel feltétel nélkül viszonyul a bűn hatalmának, a nyomorúságnak, végességnek és az egzisztenciális félelmeknek kiszolgáltatott ember sorsához, kilátásba helyezve az ebből való szabadulást, de jelzi azt a szenvedélyes hozzáállást is, amellyel a hitre jutott ember odafordul felebarátaihoz. Az irgalom fogalma (latin: misericordia; angol: mercy; német: Barmherzigkeit) a keresztyén teológiában és filozófiában ugyanakkor feltételezi azt a szabadságot, feltétel-nélküliséget, önként vállalt teherviselést, egymás egzisztenciájában való részesedést is, amelyre Isten lelke indítja a hívő embert, miközben tud arról a problémáról, hogy a társadalmi élet struktúrái között mennyire veszélyeztetett ennek szabad megélése. Éppen a könyörtelenség és az irgalom, illetve az érzéketlenség személyes és strukturális megjelenési formái teszik szükségessé az együttérzés kultúrájának kialakítását, valamint a szolidaritás szervezeti-jogi és intézményes feltételeinek biztosítását.
A sajnálat elsősorban mások szorult helyzetét és fájdalmát ragadja meg az egyének közötti viszonyban. Valaki beleérzéssel osztozik mások szenvedésében, de ennek nincsenek társadalmi vonatkozásai. A szánalom ezzel szemben egy meglehetősen felületes érzés, mert tárgya valójában nem a mások szenvedése, hanem maga a szánalmat érző személy. Mivel ez az érzés nem közvetlenül a mások szenvedéseire irányul, így az sokkal inkább az érzület szubjektumának ígér társadalmi elismerést vagy önigazolást. Egy ilyen érzés valójában nem kötelez semmire, mert nem kapcsolódik össze semmilyen erkölcsi normával. Sokkal jellemzőbb, hogy a szánakozó a szenvedőhöz a hatalom pozíciójából közelít, származzon az egyszerű társadalmi-strukturális, politikai vagy anyagi státuszkülönbségből, vagy az erkölcsi felsőbbrendűség érzéséből. Az ilyen viszonyokra jellemző, hogy a valóban szenvedőknek nem igazán van módja megszólalni, sőt a narratívák tekintetében sokkal inkább zavaró körülmény a jelenlétük. Az ilyen helyzetekben a segítők a fontosak, és nem a megsegítettek, így a szánalomban mindig jelen van egy leereszkedő magatartás.
A fent említett személyekhez köthető erős érzelmek meglehetősen nehezen különböztethetők meg, már csak azért is, mert így együtt válnak társadalmi cselekvés alapjává, illetve intézményesülnek a szolidaritásban, amely maga ugyan már nem érzelem, de érzelmi alapok nélkül elképzelhetetlen. A szolidaritás ebben az értelemben nem csak mások szenvedésének és nyomorának észlelését jelenti, hanem a kiváltó okok elutasítását, illetve lehetőség szerinti felszámolását. Az érzelmi alapok nem feltétlenül kapcsolódnak össze közvetlen cselekvéssel, de a szolidaritásban tetten érhetők, és megalapozzák az együttérzés kultúráját, amely minden társadalmat kell, hogy valamilyen formában jellemezzen, hiszen mégiscsak ez tartja őket össze.
A fenti kérdések taglalására a Debreceni Egyetem Kulturális Archeológia Csoportjának interdiszciplináris érzelemkutatás workshop-sorozata keretében került sor 2022. február 11-én a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen (DRHE), a DRHE Hittudományi Doktori Iskolájának és Szociáletikai Kutatóintézetének, valamint az MTA DAB Vallástudományi és Teológiai, illetve Politikatudományi Munkabizottságának közös szervezésében. A kötet fejezetei betekintést nyújtanak a kérdés teológiai, vallástörténeti, filozófiai, antropológiai és szociológiai aspektusaiba, valamint művészi ábrázolásaiba, amelyek az együttérzés kultúráját az emberi viszonyokban megalapozzák és garantálják. Az egyes témaköröket ökumenikus szellemiségben és interdiszciplináris igénnyel dolgoztuk fel. Köszönetet mondunk a Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítványnak a kiadás támogatásáért és a Debreceni Egyetemi Kiadónak a kötet gondozásáért. A konferencia anyagát azzal a várakozással adjuk közre, hogy a korábbi érzelemkutatás-köteteinkhez hasonlóan számíthatunk a kötet kedvező fogadtatására, a további inspiráló interdiszciplináris párbeszédre, és nem utolsó sorban az együttérzés kultúrájának erősítésére.

Az együttérzés reprezentációi első hat oldala –  pdf.